Leírás
A Szilfa Madonna-szentély egy neoklasszicista templom a La Spezia-öböl felett 280 méterrel, a Monte Santa Croce lejtőjén, Fabiano falu fölött. Itt minden évben májusban zarándoklat vonul fel.
A szentély szíve egy kis palatáblára festett kép, a Madonna a gyermekkel, amelyet a barokk stílusú főoltáron őriznek. Mérete 63×47 centiméter, és ez az a kép, amelyből az egész tisztelet kinőtt.
A kép a karjában a gyermeket tartó Madonnát ábrázolja, jobbján Szent Józseffel, balján pedig egy szenttel, akiről évszázadokon át azt hitték, hogy Szent János vagy Páduai Szent Antal. Újabban a mellén látható csillag és a liliom alapján Tolentinói Szent Miklósként azonosították.
Az épület puritán megjelenésű. Homlokzatát lizénák tagolják, felette timpanon áll, még följebb pedig egy nyolcszögletű kupola emelkedik. A belső tér egyhajós. A kapu fölötti márványtábla szerint az épület 1849-ben nyerte el végleges formáját, a környék szegény parasztjainak jámborságából.
A történet 1640 körül kezdődik. A képet egy palalapra festették, amely egy szárazfalba volt építve a Fabiano és Biassa közti út mentén, és az arra járók megálltak imádkozni előtte. Sem a festő, sem a kép kora nem ismert.
A tisztelet olyan gyorsan terjedt, hogy 1659-ben a sarzanai püspök deszkákkal záratta el a képet. Fölé íratta, hogy senki ne merje eltávolítani őket, különben kiközösítés jár érte.
Ugyanabban az évben a lakosság közjegyzői okiratban vállalta, hogy templomot épít neki, amelyet 1667-ben szenteltek fel. Kicsi volt, és a zarándokok száma száz éven át egyre nőtt, míg végül már nem volt elég.
1838-ban a családfők egyhangúlag elhatározták, hogy egy nagyobbat építenek, hálából is a Madonnának az 1817-es pestis után. Mindent maguk csináltak: a leggazdagabbak havonta 80 centesimót fizettek, a többiek 40-et vagy 20-at.
Minden család havonta egy napot ingyen dolgozott, vasárnaponként pedig az építőanyagot hordta. A munkák 1839-ben kezdődtek, a szentélyt pedig 1844-ben, húsvét hétfőn szentelték fel.
A név egy nagy szilfától ered, amely a templom előtti téren nőtt. Korábban a képet Hegyi Madonnának (Madonna del Monte) vagy Lejtői Madonnának (Madonna della Costa) hívták. 1963-ban a hívek arany adományaiból négy koronát olvasztottak: kettőt a képnek, kettőt a szobroknak.
Az ünnep május második vasárnapján van. Előző nap egy nagy faragott szoborcsoportot, amely a festmény alakjait jeleníti meg, körmenetben visznek a fabianói felső templomból (Fabiano Alto) a szentélyhez, a következő vasárnap pedig visszakerül a helyére.
A szentély szíve egy kis palatáblára festett kép, a Madonna a gyermekkel, amelyet a barokk stílusú főoltáron őriznek. Mérete 63×47 centiméter, és ez az a kép, amelyből az egész tisztelet kinőtt.
A kép a karjában a gyermeket tartó Madonnát ábrázolja, jobbján Szent Józseffel, balján pedig egy szenttel, akiről évszázadokon át azt hitték, hogy Szent János vagy Páduai Szent Antal. Újabban a mellén látható csillag és a liliom alapján Tolentinói Szent Miklósként azonosították.
Az épület puritán megjelenésű. Homlokzatát lizénák tagolják, felette timpanon áll, még följebb pedig egy nyolcszögletű kupola emelkedik. A belső tér egyhajós. A kapu fölötti márványtábla szerint az épület 1849-ben nyerte el végleges formáját, a környék szegény parasztjainak jámborságából.
A történet 1640 körül kezdődik. A képet egy palalapra festették, amely egy szárazfalba volt építve a Fabiano és Biassa közti út mentén, és az arra járók megálltak imádkozni előtte. Sem a festő, sem a kép kora nem ismert.
A tisztelet olyan gyorsan terjedt, hogy 1659-ben a sarzanai püspök deszkákkal záratta el a képet. Fölé íratta, hogy senki ne merje eltávolítani őket, különben kiközösítés jár érte.
Ugyanabban az évben a lakosság közjegyzői okiratban vállalta, hogy templomot épít neki, amelyet 1667-ben szenteltek fel. Kicsi volt, és a zarándokok száma száz éven át egyre nőtt, míg végül már nem volt elég.
1838-ban a családfők egyhangúlag elhatározták, hogy egy nagyobbat építenek, hálából is a Madonnának az 1817-es pestis után. Mindent maguk csináltak: a leggazdagabbak havonta 80 centesimót fizettek, a többiek 40-et vagy 20-at.
Minden család havonta egy napot ingyen dolgozott, vasárnaponként pedig az építőanyagot hordta. A munkák 1839-ben kezdődtek, a szentélyt pedig 1844-ben, húsvét hétfőn szentelték fel.
A név egy nagy szilfától ered, amely a templom előtti téren nőtt. Korábban a képet Hegyi Madonnának (Madonna del Monte) vagy Lejtői Madonnának (Madonna della Costa) hívták. 1963-ban a hívek arany adományaiból négy koronát olvasztottak: kettőt a képnek, kettőt a szobroknak.
Az ünnep május második vasárnapján van. Előző nap egy nagy faragott szoborcsoportot, amely a festmény alakjait jeleníti meg, körmenetben visznek a fabianói felső templomból (Fabiano Alto) a szentélyhez, a következő vasárnap pedig visszakerül a helyére.